Roland a diákszálló recepciójánál állt, hogy leadja a szobakulcsot, és kijelentkezzen, amikor meghallotta azt a hangot, amit szeretett volna elkerülni. Washingtoni kiruccanása óta nem volt itt, most is csak a holmijáért jött. Nem szeretett volna Krisztina szemébe nézni. Valahol mélyen nagyon fájt neki ez a szakítás, de a dac erősebb volt. 

 

- Boldog karácsonyt! – mondta a háta mögé lépő Krisztina kedvesen – jól utaztál?

- Krisztina, telefonon már mindent megbeszéltünk, én…

- Rendben, attól még kívánhatok boldog karácsonyt? Tessék, fogadd szeretettel. – azzal a háta mögül elővett egy szépen becsomagolt dobozt, és Rolandnak adta.

- A te ajándékod fent van a szobában, az ágyon – mondta a fiú olyan hangsúllyal, amiből bárki megértette volna, hogy adná is, meg nem is. Amikor elhatározta, hogy szakít Krisztinával, akkor meg is feledkezett a novemberben vásárolt nyakláncról, de délelőtt, ahogy a holmiját pakolta, a kezébe akadt, és kirakta az ágyra.

- Köszönöm szépen – mosolyodott el a lány – Iszunk egy kávét a büfében, mielőtt elmész?

 

Roland szeretett volna minél gyorsabban véget vetni ennek a kapcsolatnak. Egyik fele a lányhoz húzta, és tudta, hogy ha a lány marasztalná, nagyon nehezen tudna elszakadni, de másik fele égett az önállóság, az elismerés iránti vágytól. A Washingtonban megtapasztalt testi örömök is kettéosztották énjét, és ezt inkább egyedül szerette volna rendezni magában. Lelkiismeret furdalása volt, hogy megcsalta Krisztinát, ezért is kerülte a lánnyal való szemkontaktust. Mégis azon kapta magát, hogy már a lány mellett ül a büfében, és beszélgetnek.

 

- Mégis milyen kutatási feladatot bíztak rád? – kérdezte Krisztina

- Nem tudom, hogy elmondhatom-e. Tudod, most is olyan titoktartási megállapodást írattak velem alá.

- Ha a programomhoz köze van, akkor elmondhatod.

- Egy agyszimulátoron dolgoznak. Az a feltevésük, hogy agyunknak az a része, amit még nem használunk, nem ismerünk, kapcsolatban van azokkal a dimenziókkal, amikről beszéltem. Ha sikerül a neurológiai kutatások alapján pontosan modellezni az agyműködést, akkor az, amit hatodik érzéknek hívunk, talán megjelenhet a monitoron.

- Értem. Ebben John is segít neked? Az én programomnál nagyon ügyesen kezelte, hogy mi jelenjen meg a képernyőn és hogyan.

- Tudom, tényleg hihetetlen, amit csinált, de már megvannak az embereik. Nekem a matematikai modellek felállításában lenne feladatom.

- És mit szóltak az elméletedhez?

 

Roland érezte, hogy a lány őszintén érdeklődik, és jól esett neki, hogy nem vágott semmi rosszat a fejéhez, nem hányta a szemére, miért nem jött haza napokig.

Több mint egy órán át beszélgettek, és egyre kevésbé volt kedve a fiúnak az induláshoz. Már annak sem volt sok értelme, hogy elköltözzön, hiszen az egyetem gépén kell dolgoznia, és ez Blacksburghoz köti.

- Emlékszel? – kérdezte a lány - Amikor először láttuk az egyetem számítógépközpontját, még attól féltél, hogy nem lesz elég alkalmad a gép közelébe kerülni, és azt mondtam neked, hogy többet fogsz mellette ülni, mint szeretnéd.

- Persze, hogy emlékszem. Szinte minden beteljesedik, amit jósolsz.

- Csak „szinte”? – viccelődött Krisztina, miközben a recepció felé haladtak Roland csomagjaiért.

Zavartan egymással szemben álltak még egy darabig, majd Roland közelebb hajolt a lány arcához. Lassan közelítette száját Krisztina ajkaihoz, attól tartva, hogy nem fogja engedni a csókot, de amaz nem állt ellent. A szerelmes csók után a lány sarkon fordult, és a lépcsőház felé indult, de még visszaszólt:

 

- Júdás csókja.

- Én sohasem akarnálak elárulni – mentegetőzött a fiú.

- Már megtetted.